A „mammon” kifejezés szófejtése nem ad egyértelmű eredményt. A kifejezés feltehetően az arámi „amon” gyökből ered, amely annyit jelent, mint “megbízható támasz”, “bizalmat érdemlő”, “valódi” dolog; ezért a “vagyon”, a “javak” és a “tőke” szinonimája.
Az arámiak a sémi nyelvcsaládhoz tartozó arámi nyelvet beszélő ókori nép. Ezenkívül gyakran arámiaknak nevezik a mai asszírokat is, főként ezek nyugat- és észak-európai bevándorló közösségeinek tagjait. Az i. e. 2. évezredben elhagyták arábiai sivatagi lakhelyeiket és Szíriában illetve Mezopotámiában telepedtek le. Lassan átvették a térség kereskedelmének irányítását, s az i. e. 8. század elejére nyelvük, az arámi (pontosabban óarámi) lett a térség legfontosabb közvetítő nyelve. A babiloniak korában a kassziták által lakott területeken letelepülő arámiakat káldoknak (kaldeusok) nevezték el, ezek uralkodói dinasztiája alapította meg később az Újbabiloni Birodalmat.
Az ókori Egyiptomban Ámon (más elnevezések: Ámun, Ámen, Imen, Ammon, Hammon) egyike a legrégibb isteneknek. Eredetileg a levegő, így a szél istene az Ogdoadban, a hermopoliszi teremtésmítoszban, amely egyike a kozmoszt felépítő négy alapelvnek. Ekkor kékre festve ábrázolják, ami utal az ég, azaz a levegő színére. Mint a többi alapelv, Ámon is kettősként, azaz férfiként és nőként is megjelenik.
Ámon már az Óbirodalom, az V. dinasztia korától kezdve előfordul a piramisszövegekben. Nevének eredeti jelentése „Az elrejtett” vagy „Aki rejtve van”, de hívták „Egyetlen”-nek is. Leggyakrabban emberként kettős tollkoronával, illetve kos formájában ábrázolták. A kos a teremtő erőt jelképezi, ami utal az istenség ősiségére, a teremtés aktusában való részvételére. Kultusza Thébában virágzott, a XVIII. dinasztia idejére pedig főistenné válik egész Egyiptomban.